admin

A hallgatás NEM

2025 novemberében felmentették azt a férfit, aki évekkel korábban hallgatótársát megerőszakolta a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában. Az ügy hallgatói tiltakozás hullámot indított el, az intézményi felelősség kérdését középpontba állítva. A Bura Galéria helyet adott A Hallgatás Nem című kiállításnak, amit a tiltakozásokat szervező aktivista művészek rendeztek meg.

tovább

Igyekszik az ember lánya

Horváth Anita munkájában a női testben létezés sokféle aspektusával kísérletezik, különböző értelmezési szinteken, az egészen személyes, a test legapróbb részleteire koncentráló léptéktől a társadalmi sztereotípiákig és elvárásokig. Munkáiban személyes és társadalmi szinten is kérdéseket vet fel: mit jelent megmutatni a testet, hogyan hatnak a sztereotípiák, és mit jelent a „színhelyesség” – technikai és kulturális értelemben is.

tovább

Hogyan csináljam jól, ha falakba ütközöm?

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős képzőművészet-elmélet BA hallgatói a Van Helyed Alapítvánnyal közösen, ózdi gyerekek bevonásával valósítottak meg részvételi művészeti projektet. A Bura Galériában látható zárókiállítás és dokumentáció a közös alkotói folyamat állomásait, tanulságait és kérdéseit mutatja meg.

tovább

Perem – on the edge

A Bura Galéria a 2025-ös Off Biennálén mutatja be Perem – bizonytalanság és biztonság határán című kiállítását. A tárlat a biztonság és az elbillenés törékeny egyensúlyát vizsgálja személyes és társadalmi nézőpontokból. Különböző anyagok, audiovizuális elemek és hétköznapi szimbólumok finoman rétegzett hálója hívja a látogatót elmélyült, kérdésekkel teli tapasztalásra.

tovább

Ezt az érzést ne kelljen felülírnom a jelennel

Milyen belső és külső erők formálják saját álomvilágainkat, és mit árulnak el ezek a valósághoz fűződő viszonyunkról? A kiállítás az alternatív valóságokat nem menekülésként, hanem az emlékezet és a képzelet aktív tereiként vizsgálja. A résztvevő művészek munkái azt kutatják, miként válnak a fikciók és személyes mitológiák a megértés, az önvizsgálat és a csendes ellenállás eszközeivé.

tovább

Shanco, mozgásban

Bár Dány csupán 50 kilométerre van Budapesttől, a köztük húzódó társadalmi távolság jóval nagyobb. A Bura Galériában megvalósuló SHANCO, mozgásban című kiállítás a városi és vidéki lét metszéspontjait vizsgálja, a társadalmi mobilitás lehetőségeire és korlátaira fókuszálva. A Bagázs Egyesület SHANCO projektjével együttműködésben létrejött tárlat azt kutatja, miként válhat a művészet, a design és a roma identitás a változás eszközévé.

tovább

These ​Roma are queer — Roma LMBTQ+ antológia

Egy olyan könyvet tart az olvasó a kezében, melynek hősei a társadalom egy specifikus metszetében mozognak, ahová a magyar irodalmi reprezentáció nem teszi be a lábát – amellett, hogy romák, az LMBTQ+ közösség tagjai is. Az Ame Panzh roma értelmiségi kollektíva észlelte ezt az elmaradást, és Az ébresztőkönyv után ezért tartotta rendkívül fontosnak, hogy segítsen […]

tovább

These are roma queer

A These Roma Are Queer pop-up kiállítás teret nyit a kortárs művészeti és irodalmi narratívák előtt, amelyek a roma és queer identitások metszéspontjában születnek. Az Ame Panzh roma kollektíva és a Leányvállalat közös, magyar nyelvű antológiája inspirálta a tárlatot, amely a roma LMBTQ+ közösség eddig láthatatlan történeteit hozza napvilágra. A kiállított művészek különböző médiumokon keresztül bontják le a megszokott reprezentációs sémákat, mutatnak be személyes nézőpontokat, és gondolkodásra ösztönöznek az identitás, a láthatóság és a közösségi élmények kérdéseiről.

tovább

THESE ROMA ARE QUEER

Csütörtök dél van. Futás után, felhevülve érkezem a Bura Galériába, Norbival és Jocival találkozom. Itt van ez a pop-up kiállítás, de nagyon kevés az idő, és ki kellene találni, miről is szóljon pontosan. Megbeszéljük a könyvet, megbeszéljük a kurva cenzúrát, és megbeszéljük, milyen jó lenne elkerülni a szokásos ideológiai zsákutcákat. Már megint itt tartunk.

tovább

Hogy fordulhat elő, hogy nincs tíz roma queer szerző?

Valószínűleg eddig nem sokan gondoltak bele, hogy milyen lehet egyszerre több kisebbséghez tartozni. Egy új kötet most ebben segít: megmutatja, mit jelent, ha valaki roma és queer. A Leányvállalat könyvbemutatóján jártunk.

tovább